Az introvertált ember és a nyilvános szereplés? Ez elsőre két ellentétes dolognak tűnik. 🙂 Hiszen egy introvertált ember nem vállal nyilvános szereplést. Óh, dehogynem. Itt vagyok én élő példának.
Művészi pályám kezdetén 2 évig színészkedtem, több, mint 10 évig voltam irodalmi szerző és előadó, majd több, mint 7 évig énekes, azaz, csaknem 20 évig éltem az életem a reflektorfényben, járva a különböző színpadokat és pódiumokat. Igen, introvertáltként!
Az utóbbi több, mint 10 évben pedig kiadtam két könyvemet, online publikálom az írásaimat, és minden szociális média platformon jelen vagyok. Arccal, azaz, vállalva önmagam.
Drága introvertált sorstársam!
Mielőtt még megdobálnál paradicsommal, mondván “te nem is vagy introvertált”, kérlek, olvasd ezt végig és tudd meg, hogyan lehet kibújni az introvertált kagylóhéjból úgy, hogy mégis megőrizhesd a saját sértetlenségedet.
Az introverzió egyfajta elidegenedés a világtól, az emberektől. Másnak érezzük magunkat, és emiatt úgy érezzük, hogy senki sem ért meg minket. Ezért aztán nem is érzünk késztetést a külvilág felé kommunikálni a gondolatainkat, véleményünket és főleg az érzéseinket.
Ha ez a gondolkodásmód szélsőségekbe megy át, az azt okozhatja, hogy hosszú időre, akár évekre is elszigetelődhetsz a külvilágtól. Elfordulhatsz a barátaidtól, sőt, még a családodtól is, és bezárkózol a te kis világodba. A munkahelyeden rendszeresen frusztrált vagy, távolságtartó, és alig várod a munkaidő végét. Vagy az is lehet, hogy képtelen vagy alkalmazottként dolgozni egy olyan közegben, ahol csapatként kell együttműködni másokkal. Amíg másoknak az emberi kapcsolatok örömmel és lehetőségekkel vannak tele, addig számodra egy kész rémálom lehet egy-egy összejövetel, amit nem tudsz elkerülni, és alig várod, hogy egyedül maradhass, és magadra zárhasd az ajtót.
De nem azért vagyok itt, hogy leírjam neked, hogyan éled ezt meg a mindennapokban, hiszen azt te is nagyon jól tudod. Amit azonban talán nem tudsz, az az, hogyan vess véget ennek a pokolnak.
A legtöbb introvertált jól érzi magát egyedül, viszont vannak olyanok – mint én is – akik egy ponton túl megelégelték az elzárkózásukkal együtt járó magányt és frusztrációt, és szeretnének kitörni ebből az állapotból. Nekik szeretnék egy-két tippet adni ebben a bejegyzésben…
Azzal kezdtem, hogy:
“Másnak érezzük magunkat, és emiatt úgy érezzük, hogy senki sem ért meg minket.”
Nos, első lépésként kérdezd meg magadtól:
Miért gondolom, hogy senki sem ért meg engem? Mi történt velem a múltban, ami ezt a következtetést eredményezhette? Érvényes-e ez a megállapítás még ma is?
Ha a múltban azt tapasztaltad, hogy egy-két ember nem értett meg téged, akkor levontad azt az egyszerű következtetést, hogy valószínűleg senki sem fog megérteni a jövőben sem. Ennek a meggyőződésnek a hatására kialakult benned egyfajta zárkózottság mindenkivel szemben.
És mindig amikor megismertél egy új embert, először felcsillant benned a remény, hogy talán ő az a fajta, aki meg fog téged érteni, és amikor egy kicsit megnyíltál előtte, hamarosan újabb csalódással kellett szembesülnöd. Ez csak azért van, mert a benned élő tudattalan előítélettel (az a bizonyos meggyőződés) önbeteljesítő módon éppen olyan embereket vonzol be, akik meg fogják erősíteni a feltevéseidet és tovább fokozzák a bizalmatlanságod és a zárkózottságod.
Ez egy ördögi kör, amelyből csak egyetlen módon lehet kitörni: felül kell írnod a régi programot, azt a következtetést, amelyet a régmúltban tévesen levontál egy-két kedvezőtlen, netán goromba visszajelzés miatt. Ha megsértettek téged, akkor meg kell bocsájtanod annak tudatában, hogy a sértések nem a személyednek szóltak, hanem csupán annak a másiknak a nézeteit tükrözték, aminek viszont semmi köze sincs hozzád.
Az első tehát az, hogy gondolatban visszakeresed a múltbeli eseményeket, és lecseréled a hozzájuk kapcsolt feltevéseidet. Ma már más vagy, másképp gondolkozhatsz és más következtetést is levonhatsz, mint akkor.
1. Vedd észre, hogy ÁLTALÁNOSÍTASZ!
“Az emberek nem értenek meg engem.”
Miért hiszed, hogy majd’ 8 milliárd emberből nem létezik egy sem, aki megérthetne téged? Nem tartod ezt abszurd gondolatnak?
2. Vedd észre, hogy FELTÉTELEZEL valamit, amire nincs is bizonyítékod!
“Ő úgysem értene meg engem.”
Csak azért mert néhány ember nem ért meg téged, az még nem jelenti azt, hogy ne lehetne pont ő az a valaki, aki megérthetne.
Szabadítsd fel az elmédet annak a kijelentésnek a láncaitól, hogy senki sem érthet meg téged. Mert amíg ezt gondolod, és találkozol valakivel, akkor őt is eleve ebbe a “senki” kategóriába fogod sorolni anélkül, hogy észrevennéd, és így eleve elzárkózol előle, így esélyt sem adva annak, hogy kiderüljön, ő vajon megértene-e téged.
3. Gyere ki a végletekből!
Nem kell mindenkinek megértenie téged! Még a közvetlen környezetedben sem. Nincs egyetlen ember sem a világon, akit mindenki megértene. Ettől függetlenül mégis sokan vannak, akik mindenki előtt vállalják önmagukat. Egyetlen okból tudják ezt megtenni: mert tudatában vannak, hogy az, hogy ki érti meg őket és ki ért velük egyet, nem minősíti őket magukat. Az, hogy vannak olyanok is, akik nem értik meg őket, nem vesz el semmit az ő értékükből!
Elérkeztünk a lényeghez…
Önértékelés…
Tanuld meg értelmezni a tudatalattid nyelvét
Azt mondod: “Attól félek, úgysem értenének meg”, de amitől valójában félsz és sosem mondanád ki még önmagadnak sem, az az, hogy “Félek, hogy valami baj van velem. Félek, hogy nem vagyok normális, hogy más vagyok, és ezért elfogadhatatlan.”
Az introverzió valódi, mélyen fekvő oka nem más, mint a társadalomba való beilleszkedés alkalmatlanságának félelme.
Olvasd el még egyszer…
Folytassuk az előző gondolatmenetet:
“Félek, hogy valami baj van velem. Félek, hogy nem vagyok normális, hogy más vagyok, és ezért elfogadhatatlan. És azért félek megmutatni magam, mert mi van, ha mások nem tudnak majd elfogadni és végleg egyedül maradok?!“
Az introvertált ember legnagyobb tudatalatti félelme az, hogy egyedül marad a világban!
Ez ellentmondásnak tűnik, igaz? De nem a tudatalatti gondolatvilágában! Abban valójában teljesen logikus.
Gondolj csak bele és mindjárt megérted.
Azt mondod: “Nem mutatom meg magam, mert úgysem ért meg senki.”
Amit valójában gondolsz (tudat alatt) az ez: “Nem mutatom meg magam, mert úgysem tudna senki elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Inkább elrejtőzöm, nehogy megtudják milyen vagyok, és amíg így teszek, addig is közöttük élhetek, még ha csak így távolról is.”
Emberi természetünk veleszületett része a valahová tartozás szükséglete, és amikor fenyegetve érezzük, bármit megteszünk, hogy megvédjük a közösség-érzetünket. Akár még önmagunkat is megtagadjuk, vagy éppen elrejtjük.
Miller Kiara önismereti-és személyiségfejlesztő tréner, tanácsadó és szerző. Küldetésem a tudatosság emelése az önismeret elmélyítésével és a személyes fejlődés elősegítésével.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: